2018. április 14., szombat

Köszöntő


Üdvözöllek Titeket újra a társaságomban!

Space for two


Sok idő, több mint egy év is eltelt, mióta leültem és úgy Isten igazából megírtam valami novellának, esetleg történetrésznek nevezhető irományt. Egyszerű az oka ennek – semmi ihletem, energiám és időm nem volt, hogy bármit is papírra vessek, amit így visszaolvasva eléggé szégyellek. Csak hogy nagyjából kimentsem magamat, azért maradtam ennyi időre távol, mert egy részt tavaly nyáron minden időmet felemésztette egy hosszabb külföldi tartózkodás, majd egészen iskolakezdésig dolgoztam. Utána eljött a szeptember és visszakerültem a suli mókuskerekébe, ahol pedig minden figyelmemet a tanulásra kellett fordítanom. 
Jelentem viszont, hogy most már kissé lazábbra tudom venni az iskolát, így több időm lesz az írásra is. Nem szeretném sem a családomat, sem a barátaimat, sem az iskolát elhanyagolni, de reményeim szerint ezen a frissen alapított oldalon aktívabb leszek, mint az utóbbi időben barhol is a Blogger berkein belül.
A Caliente keletkezése mondhatni, elég egyszerű – sokat gondolkodtam, hogy vajon milyen okból kifolyólag nem megy annyira mostanság az írás. Okot pedig abban találtam, hogy minden fejemből kipattanó ötletet azonnal húszfejezetes regényekbe szerettem volna foglalni. Persze, ez lehetetlenség. Ezért is ment el sokszor a kedvem az írástól. Azonban a megoldást szerintem az jelenti, hogy a kevesebb szabadidő miatt maximum tíz részt fogok minden történethez írni. Ezek persze hosszabb részek lesznek a szokásosnál és talán eseménydúsabbak is, hogy mindenki örömét lelje az olvasásukban. Hiszen valljuk be, senki sem híve a rétestésztaként elhúzott, százévados szappanoperáknak. 
Egy szó, mint száz, fogadjátok tőlem szeretettel ezt az oldalt, ahova talán már a mai nap folyamán fel is fog kerülni egy friss történetem fülszövege – a folytatás pedig hamarosan érkezni is fog hozzá...
Sok szeretettel,
Adriana

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése